Hétfőn délelőtt tíz órakor csukódik az ajtó, és elkezdődik a hét első értekezlete.
– Beszéltem tegnap Kováccsal, rendben van a lap, megmaradunk. Sajnos azzal kell folytatnom, hogy kritikán aluli, ami itt tegnap ügyelet címén ment. Igen, Zoli, főleg rád gondolok. Most persze lesütöd a szemed. Észnél vagy te? Húsz éve vagy újságíró, és simán átsiklik a szemed a hírek fölött. Aztán mi a végeredmény? Kiraktok a címlapra egy fotót egy szurikátáról, miközben Bulgáriában százan meghaltak földrengésben. (Ádám, a főszerkesztő)
– Már nyomdába ment az oldal, amikor kijött a HTI-ben a hír. (Zoli)
– 21:37-kor jött ki a hír. Na, és mikor van lapzárta? (főszerk.)
– Tízkor. (Zoli)
– Na, ugye! Ha még egy ilyen lesz, nem szerkeszthetsz. A másik, megtiltom, hogy Tomival Zippmix szelvényekkel jöjjetek a szerkesztőségbe. Dohányzás… Annyit cigiztek, hogy nikotintapaszokat fogok osztogatni! Délután kettő-háromig ellötyögtök, és ötkor kaptok észbe, hogy üres az oldal. Lacikám, ez meg főleg neked szól. (főszerk.)
– Vettem. (válaszolja köhögve Laci). Ádám, van ma déltől egy fontos tárgyalás. Kihallgatják Botlikot. Elmehetnék rá?
– Mivel Tomi ma nem jött, mert beteg, te szerkesztesz helyette. (főszerk.)
– És mi legyen a tárgyalással? (Laci)
– Majd megírod a HTI-ből. (főszerk.)
– Hm, oké. (feleli Laci halkan)
– Kicsit vidámabb téma, szabadság. Nagyjából ki mikor akar menni? (főszerk.)
– Én szeretném kivenni a június utolsó két hetét. (Dóri)
-Én pedig a jövő utáni hetet. (Kálmán)
– Na, várjunk! Azt azért tudjuk, hogy egyszerre minden rovatból csak egy valaki lehet szabadságon. Ünneppel összevont hétvégéket meg, ugye nem csinálunk. Gondoljatok a vasárnapi ügyeletre! Szóval? Többiek?
Nagy csend, majd az 50 év körüli József veszi át a szót.
– Ádám, tudom, hogy már sok napot vettem ki, de most muszáj olyan szabit is kivennem, amikor tényleg csak pihenek. (Józsi)
– Ezt hogy érted? (főszerk.)
– A legutóbb a kocsicsere miatt voltam távol, előtte meg a nyaralót újítottam. Baromira fárasztó volt. Szeretnék elmenni végre normálisan pihenni. (Józsi)
– Na, idefigyelj Józsikám, elmondom neked, hogy én is kurvára fárasztónak tartom, hogy amikor szabira megyek, akkor nekem kell megszervezni a családi nyaralást. Kimerítő levezetni az Adriáig, cipelni a családom után a bőröndöket, a tengerparton szaladgálni a gyerekeim után, és persze mindeközben azon agyalni, hogy vajon mi folyik a szerkesztőségben a távollétem alatt. Valami kérdés, hozzászólás? (főszerk.)
Újabb csend következik, majd egy perc múlva félszegen megszólal Laci.
– Ádám, a gépeket mikor cserélik le?
– Heteken belül. Legyetek türelmesek. Ha nincs más, akkor munkára fel. (főszerk.)
Mindenki kimegy a teremből, 11 óra körül két kolléga beszélget az udvaron.
– Szerinted mikor lesznek új gépek? (Kati, aki 5 hónapja van a lapnál.)
– Viccelsz, Dorina 10 éve van itt, azóta ígérik. (Laci)
– Miért volt ma reggel ennyire ideges Ádám? (Kati)
– Nem publikus még, de ma például ketten felmondtak. (Laci)
– Rémes, hogy mindenki menekül innen. (Kati)
– Itt csak addig maradnak az emberek, amíg át nem jutnak azon a bizonyos alvilági folyón. (Laci)
– Akkor te miért vagy még itt? (Kati)
– Mert én vagyok a révész. (Laci)
(201?)
Az írás cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
696 Pingbacks