Hogy lennénk most, ha nincs a járvány? Boldogabbak voltunk négy éve? Hiszen már akkor is nyakig állt a szar a fesztiválok toi-toi wécéiben, csak nem tudtuk, mikor borul ki a bili. Aztán tavaly kiborult, és nagyon dühösek voltunk. Még semmi nem volt, de követeltük vissza az előző életünket úgy, hogy szönyeg alá söpörtük azt, hogy már akkor is elegünk volt valamiből, amire ma már nem emlékszünk. 

A csücsörítős szájakra maszk került. A szoláriumra és az edzőteremre pedig lakat, Pandóra szelencéje pedig mostanság negatív PCR-tesztre, vagy védettségi igazolványra nyílik ki. 

Mit csináltál idén húsvétkor, amikor sok bezárt, porosodó üzlet kirakata még karácsonyi díszben állt? 

“Vagy iszol egyedül, vagy iszol egy szintén kesergő szingli barátoddal, aki semmi újat nem tud mondani. Hiszen a karantén bazi unalmas.”

Menjünk vissza oda, mi volt előtte!

Egy átlagos évben ilyenkor a Király utca közepéig álltak a dugóban a taxik, amikbe csalódott, egyedül dülöngélők, vagy éppen lelkes Rómeó és Júlia-szerű párok huppantak be, hogy máshol folytassák az estét. 

Mostanra maradt a park és a home kocsma. Addig, amíg este nyolcig haza kellett érni, hét előtt el kellett dönteni, kinél legyen a pezsgőbontás. Az, hogy este tízig kitolták a korlátozást, szinte veszélyesebb. 

 Így is, úgy is lehetőleg olyan valakit kell választani, akivel előreláthatólag reggel ötig kibírunk egy légtérben létezni…. Hiába van lassan annyiféle kijárási igazolásunk, hogy bejárhatnánk vele az egész várost, a másikkal töltött este hossza papír nélkül mégis ugyanannyi, mint Tarr Béla Sátántangója, ami túl hosszú ahhoz, hogy egyszer tényleg végignézzük. 

Mi ment a legszigorúbb téli időszakban?

Az időjárás volt az úr: ha esett az eső, lőttek az első találkozónak. 

Ha találkoztatok, általában épp elengedtétek volna magatokat, amikor hátulról rátok üvöltött a parkőr, hogy öt perc múlva fél nyolc, és el kell hagyni a területet.

A este hetes boltzár sem volt éppen randibarát. Az idő összetöpörödött.

Mégsem lehetett elegyíteni a nap utolsó bevásárlását az első találkozással. Nem jött volna ki jól, ha a randi felénél közlöd, hogy most azonnal wécépapírt kell venned kell, mert délben elfelejtetted, miközben a találkozótokat szerveztétek a chaten. 

A másik, ami olykor nehezítette a pályát, ha nem pisiltél előtte eleget még otthon. 

Az első és a második padhoz fagyós találkozó után nem jöhetett még egy parkban sétálás. Okszerűen vetődött fel a kérdés, hogy kinél legyen a következő… 

Mi van velünk most, amikor vakcinairigységünkben azt sem tudjuk, mit akarunk?

– Már megkaptad az oltást? (férfi)

– Az elsőt igen, de csak két hete, úgyhogy szeretném, ha egyelőre maszkban lennénk. (nő)

– Az nem lehet, hogy ilyen fiatalon megkaptad az oltást. Vagy nem árultad el a valós korodat? (férfi)

– Mázlim volt. Ennyi. (nő)

– Nem értem, hogy ha 10 évvel idősebb vagyok nálad, én miért nem kaptam még meg. (férfi)

Elfáradtunk? Meguntuk volna az egészet?

 Mintha már nem lenne elég az, hogy együtt nézzük az ikszedik sorozatot, YouTube-partizunk valamelyikünknél, vagy  sétálunk sokadszorra körbe-körbe a környék parkjaiban úgy, hogy közben a karantén utáni közös terveinket szövögessük, mert valami azt súgja, hogy ha ennek vége lesz, minden gondunk megoldódik. Tényleg azt gondoljuk, hogy ezután boldog békeidők jönnek?