Liliárium

A téma az utcán hever

Menu Close

Author: Lilian (page 1 of 2)

Maszka

Hogy lennénk most, ha nincs a járvány? Boldogabbak voltunk négy éve? Hiszen már akkor is nyakig állt a szar a fesztiválok toi-toi wécéiben, csak nem tudtuk, mikor borul ki a bili. Aztán tavaly kiborult, és nagyon dühösek voltunk. Még semmi nem volt, de követeltük vissza az előző életünket úgy, hogy szönyeg alá söpörtük azt, hogy már akkor is elegünk volt valamiből, amire ma már nem emlékszünk. 

A csücsörítős szájakra maszk került. A szoláriumra és az edzőteremre pedig lakat, Pandóra szelencéje pedig mostanság negatív PCR-tesztre, vagy védettségi igazolványra nyílik ki. 

Mit csináltál idén húsvétkor, amikor sok bezárt, porosodó üzlet kirakata még karácsonyi díszben állt? 

“Vagy iszol egyedül, vagy iszol egy szintén kesergő szingli barátoddal, aki semmi újat nem tud mondani. Hiszen a karantén bazi unalmas.”

Menjünk vissza oda, mi volt előtte!

Egy átlagos évben ilyenkor a Király utca közepéig álltak a dugóban a taxik, amikbe csalódott, egyedül dülöngélők, vagy éppen lelkes Rómeó és Júlia-szerű párok huppantak be, hogy máshol folytassák az estét. 

Mostanra maradt a park és a home kocsma. Addig, amíg este nyolcig haza kellett érni, hét előtt el kellett dönteni, kinél legyen a pezsgőbontás. Az, hogy este tízig kitolták a korlátozást, szinte veszélyesebb. 

 Így is, úgy is lehetőleg olyan valakit kell választani, akivel előreláthatólag reggel ötig kibírunk egy légtérben létezni…. Hiába van lassan annyiféle kijárási igazolásunk, hogy bejárhatnánk vele az egész várost, a másikkal töltött este hossza papír nélkül mégis ugyanannyi, mint Tarr Béla Sátántangója, ami túl hosszú ahhoz, hogy egyszer tényleg végignézzük. 

Mi ment a legszigorúbb téli időszakban?

Az időjárás volt az úr: ha esett az eső, lőttek az első találkozónak. 

Ha találkoztatok, általában épp elengedtétek volna magatokat, amikor hátulról rátok üvöltött a parkőr, hogy öt perc múlva fél nyolc, és el kell hagyni a területet.

A este hetes boltzár sem volt éppen randibarát. Az idő összetöpörödött.

Mégsem lehetett elegyíteni a nap utolsó bevásárlását az első találkozással. Nem jött volna ki jól, ha a randi felénél közlöd, hogy most azonnal wécépapírt kell venned kell, mert délben elfelejtetted, miközben a találkozótokat szerveztétek a chaten. 

A másik, ami olykor nehezítette a pályát, ha nem pisiltél előtte eleget még otthon. 

Az első és a második padhoz fagyós találkozó után nem jöhetett még egy parkban sétálás. Okszerűen vetődött fel a kérdés, hogy kinél legyen a következő… 

Mi van velünk most, amikor vakcinairigységünkben azt sem tudjuk, mit akarunk?

– Már megkaptad az oltást? (férfi)

– Az elsőt igen, de csak két hete, úgyhogy szeretném, ha egyelőre maszkban lennénk. (nő)

– Az nem lehet, hogy ilyen fiatalon megkaptad az oltást. Vagy nem árultad el a valós korodat? (férfi)

– Mázlim volt. Ennyi. (nő)

– Nem értem, hogy ha 10 évvel idősebb vagyok nálad, én miért nem kaptam még meg. (férfi)

Elfáradtunk? Meguntuk volna az egészet?

 Mintha már nem lenne elég az, hogy együtt nézzük az ikszedik sorozatot, YouTube-partizunk valamelyikünknél, vagy  sétálunk sokadszorra körbe-körbe a környék parkjaiban úgy, hogy közben a karantén utáni közös terveinket szövögessük, mert valami azt súgja, hogy ha ennek vége lesz, minden gondunk megoldódik. Tényleg azt gondoljuk, hogy ezután boldog békeidők jönnek?

 

 

 

Az I’m vaccinated az új kicsimmel Horvátba’.

karantitények

A VÍRUS ÉS ‘ÉN’:

– Nem olvasok több hírt ezzel kapcsolatban,

– Félek tőle, de unom,

– Nem félek tőle addig, amíg egy kattintásvadász cikkre nem tévedek,

– Én még mások helyett is folyton hordom a maszkot.

– Elegem van. Szögre akasztom a félelmeimet.

Magabiztosak:

– Friss negatív tesztem van: nekem mindent szabad,

– Nem csináltattam tesztet, de már tuti, túl vagyok rajta. Vessetek a mókusok elé!

– Tavaly ősszel átestem rajta. Annyi bennem az antitest, hogy neked is adok belőle, jó?

– Jó az immunrendszerem, hordom a maszkot, de járkálok ide-oda, ne szóljon be senki!

– 0-s a vércsoportom: biztosan nem kaphatom el.

– Tegnap lett egy negatív tesztem, átmehetek hozzád?

Read more

Védett: Szélcsend

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

MUNKAHE’J

Komplett aranytojások pottyannak ki az elmédből? Nem okoz gondot egyszerre főnökként és kisinasként gondolkozni? Képes vagy mindenhez is érteni? Nem probléma a hétvégi ügyelet? Ha valamennyi kérdésre igen a válaszod, nálunk a helyed!

Miért jó nálunk dolgozni?

Modern, tágas home office-ban végezheted a munkádat

Kutyabarát munkahely vagyunk

Nálunk a munkaidőnek csak kezdete van, a vége azon múlik, melyik fél a pofátlanabb

Elvárások:

Legyél fiatal

Legyen 20 év tapasztalatod

Folyékony urdu nyelvtudás

Könnyű légjármű pilóta engedély

Aktív hallgatói jogviszony

 Felsőfokú végzettség

Számlaképesség

Büntetlen előítélet

Biztos szülői háttér

Amit kínálunk:

Céges felhő alapú repülő szőnyeg

Napi 300 telefonhívás

Gyakori adhoc lelki terror Zoomon

 Havi kifizetés asszír dollárban

Céges telefon (ezt akkor kapod meg, amikor a vezetőség szeretne eltűnni az ügyfelek elől)

 Ideális jelölt:

Önállóan megélni képes, több lábon álló, kizárólag egy célra fókuszáló, nyitott, monotonitást tűrő, kreatív személyiség (a szervilizmus ide kevés)

Munkavégzés helye:

Távmunka

 Béren kívüli juttatások:

Munkába járás költségtérítése

 Online masszázs

 Offline agyérgörcs

Kik vagyunk mi?

Ezt még nem tudjuk, ám a honlapunk hasít, 6 fős csapatunk 4 nem létező tagja pedig dinamikusan kering a képzeletemben. Az 5. a rokonunk, akit közeledő nyugdíja miatt jelentettünk be cégünkhöz – munkaköri leírásának megfelelően egyedül ő likolja lelkesen cégünk 200 követővel rendelkező Facebook-oldalát.

Mi a profilunk?

Alkalmazkodunk az adott piaci igényekhez

 Kizáró ok:

Folyamatban lévő megszakított terhesség

Logikus gondolkodás

 Jelentkezés módja:

 Végezd el cégünk éves munkáját, majd küldd el nekünk az alomkamunka@gmail.cov e-mail címre!

Ha úgy érezzük, egyeznek az érdekeink, feltétlenül felvesszük Veled a kapcsolatot még ebben az évtizedben.

Szabi

Hétfőn délelőtt tíz órakor csukódik az ajtó, és elkezdődik a hét első értekezlete.

– Beszéltem tegnap Kováccsal, rendben van a lap, megmaradunk. Sajnos azzal kell folytatnom, hogy kritikán aluli, ami itt tegnap ügyelet címén ment. Igen, Zoli, főleg rád gondolok. Most persze lesütöd a szemed. Észnél vagy te? Húsz éve vagy újságíró, és simán átsiklik a szemed a hírek fölött. Aztán mi a végeredmény? Kiraktok a címlapra egy fotót egy szurikátáról, miközben Bulgáriában százan meghaltak földrengésben. (Ádám, a főszerkesztő)

– Már nyomdába ment az oldal, amikor kijött a HTI-ben a hír. (Zoli)

– 21:37-kor jött ki a hír. Na, és mikor van lapzárta? (főszerk.)

– Tízkor. (Zoli)

– Na, ugye! Ha még egy ilyen lesz, nem szerkeszthetsz. A másik, megtiltom, hogy Tomival Zippmix szelvényekkel jöjjetek a szerkesztőségbe. Dohányzás… Annyit cigiztek, hogy nikotintapaszokat fogok osztogatni! Délután kettő-háromig ellötyögtök, és ötkor kaptok észbe, hogy üres az oldal. Lacikám, ez meg főleg neked szól. (főszerk.)

– Vettem. (válaszolja köhögve Laci). Ádám, van ma déltől egy fontos tárgyalás. Kihallgatják Botlikot. Elmehetnék rá?

– Mivel Tomi ma nem jött, mert beteg, te szerkesztesz helyette. (főszerk.)

– És mi legyen a tárgyalással? (Laci)

–  Majd megírod a HTI-ből. (főszerk.)

– Hm, oké. (feleli Laci halkan)

– Kicsit vidámabb téma, szabadság. Nagyjából ki mikor akar menni? (főszerk.)
– Én szeretném kivenni a június utolsó két hetét. (Dóri)

-Én pedig a jövő utáni hetet. (Kálmán)

– Na, várjunk! Azt azért tudjuk, hogy egyszerre minden rovatból csak egy valaki lehet szabadságon. Ünneppel összevont hétvégéket meg, ugye nem csinálunk. Gondoljatok a vasárnapi ügyeletre! Szóval? Többiek?

Nagy csend, majd az 50 év körüli József veszi át a szót.

– Ádám, tudom, hogy már sok napot vettem ki, de most muszáj olyan szabit is kivennem, amikor tényleg csak pihenek. (Józsi)
– Ezt hogy érted? (főszerk.)
– A legutóbb a kocsicsere miatt voltam távol, előtte meg a nyaralót újítottam. Baromira fárasztó volt. Szeretnék elmenni végre normálisan pihenni. (Józsi)
– Na, idefigyelj Józsikám, elmondom neked, hogy én is kurvára fárasztónak tartom, hogy amikor szabira megyek, akkor nekem kell megszervezni a családi nyaralást. Kimerítő levezetni az Adriáig, cipelni a családom után a bőröndöket, a tengerparton szaladgálni a gyerekeim után, és persze mindeközben azon agyalni, hogy vajon mi folyik a szerkesztőségben a távollétem alatt. Valami kérdés, hozzászólás? (főszerk.)

Újabb csend következik, majd egy perc múlva félszegen megszólal Laci.

– Ádám, a gépeket mikor cserélik le?

– Heteken belül. Legyetek türelmesek. Ha nincs más, akkor munkára fel. (főszerk.)

Mindenki kimegy a teremből, 11 óra körül két kolléga beszélget az udvaron.

– Szerinted mikor lesznek új gépek? (Kati, aki 5 hónapja van a lapnál.)

– Viccelsz, Dorina 10 éve van itt, azóta ígérik. (Laci)

– Miért volt ma reggel ennyire ideges Ádám? (Kati)

– Nem publikus még, de ma például ketten felmondtak. (Laci)

– Rémes, hogy mindenki menekül innen. (Kati)

– Itt csak addig maradnak az emberek, amíg át nem jutnak azon a bizonyos alvilági folyón. (Laci)

– Akkor te miért vagy még itt? (Kati)

– Mert én vagyok a révész. (Laci)

(201?)

Az írás cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Sörbement terv

2017. 08. 02.

Holnap korán kelek, mondta a nő elalvás előtt. Miért, kérdezte a férfi. Azért, hogy tudjak jó helyet foglalni a strandon. Eljövünk nyaralni egy négycsillagos szállodába, végre alhatnánk bármeddig, erre te minden szart kitalálsz, hogy egy pillanatra se kapcsoljunk ki, mormogta a férfi. Drágám, te nyugodtan pihenj tovább, majd halkan kiosonok a szobából, felelte a nő. Á, persze, gondolta a férfi. Biztos, megint az lesz, hogy a neje visszaér, nekiáll a fürdőszobában tollászkodni, és onnantól lőttek a férfi nyugalmának. Tavaly is ez volt, mondjuk akkor még a gyereket is vitték. A férfi akkoriban fontolgatta a válást, de mire rászánta volna magát, elfelejtette a válóokot. Mégsem állhatott volna elő azzal, hogy például kimerítette, ha a nő a nyaraláskor hajnalban helyet vadászik a parton, hogy utána a férfi egész nap holt kómásan héderezzen. Ha bezzeg kialudta volna magát, akkor biztosan úszna, vagy körbefutná a Balatont. Egy fiatalabb nő békén hagyná. A képzelgésből csak azt felejtette ki, hogy a felesége klimaxa közben ő is megöregedett. Ötvenöt évesek lettek. Amikor igazán elöntötte a méreg, még a tekintélyes pocakját is a nőre fogta. Szent meggyőződése volt, hogy a felesége szándékosan hizlalta fel, hogy esélye se legyen a fiatalabbaknál.

Ahogy lenni szokott, ezekben a hotelekben nemcsak családok vannak, hanem elvétve akad egy-egy szingli nő is, aki a barátnőjével vagy az anyjával jön. A feleség kiválasztotta helyen a férfi mindjárt észre is vett két harminc körüli hölgyet, akik egy matracon imbolyogva ecsetelték egymásnak, hogy mekkora szívás, hogy rajtuk kívül csak családosok vannak. Meg, hogy milyen az, hogy három éves kor alatt ingyenes a szállás, így nem csoda, hogy mindenhol a vinnyogó gyereket kell kerülgetni, akik a svédasztalos reggelin összefogdossák a tálcákra kitett zsömléket. Ők bezzeg, nemhogy méreg drágán vannak itt, de zsömlét sem ehetnek, mert harminc fölött szinte leáll az emésztés, főleg, ha nincs szexuális életük, sopánkodtak. A férfi már matatni kezdett a cipzárjánál, várta, hátha valami izgatóbb téma jön. A lányok azonban a közeledő kupon napokba fogtak. A férfi erre mérgelődve felült a napozóágyon. A kurva életbe, gondolta. Hány ilyen hétvége került neki többe, mint amennyire megérte a nejének és a kamaszodó lányának, akik a kedvezmények segítségével csupa haszontalan tárgy birtokában hirtelen olyan öntudatosak lettek, hogy a férj és egyben apa nem győzte őket kordában tartani.

Egyszer csak a felesége is felült. Drágám, hoznál nekem egy kávét tej nélkül, kérdezte. Persze, mondta a férfi. Elindult papucs nélkül a négy csillagosra nyírt gyepen. A neje utána kiáltott, meg egy szénsavmentes hideg vizet is.

A férfi szökellve indult a bevetésre, titkon abban bízott, hogy a zsömlét nemevő nők felfigyelnek húsz évvel ezelőtti kisugárzására és a pocakja alatt rejtőző hasizmaira. Miközben pipiskedett a szúrós fűben, oldalra sandítva figyelte a matracon napozó harmincasokat. A pulthoz közeledve megcsapta a lángos illata. Vett két tejfölöst, amelyekre extra sajtot kért, és persze egy sört is rendelt. Fizetett, majd egy kicsit hörpintett az italából. A két lángos sehogy sem fért el a kezében. Az egyikbe beleharapott, majd szendvicset csinált belőlük. A forróságban a tejfölre ráolvadt a sajt, és az olajos massza csorogni kezdett a földre. Félúton eszébe jutott a kávé meg a nők. Visszafordult, vett egy vizet. Amikor a matracon hahotázó nőkhöz ért, az egyikük fehér bikinijéről eszébe jutott a neje tej nélküli kávé igénye is. De úgy volt vele, ha neki nincs idén konkrét válóoka, legalább a feleségének teremt egyet. Megállt, hosszan kortyolt a sörből, amibe pár másodperccel korábban egy darázs belerepült. A válóok helyett pár órával később azon agonizált a sürgősségin megduzzadt torokkal, hogy a feleségén kívül ki lenne az, aki gondoskodna róla még ilyen esetekben is. Úgy rémlett neki, hogy a matracon vihorászó nők szólhattak be valamit, és bizonyára akkor kerülhetett a veszélyes szárnyas a sörébe.

A nyaralás hatodik napján korán reggel kiment, hogy ezúttal ő szerezzen ideális napozóhelyet, ám szórakozottságában olykor hol a vizet, hol a tejmentes kávét azért elfelejtette.

A képzelt apa

2016. 07. 21.

A városban masírozó sárga fénycsóvákat néztük a Normafa tetejéről. Volt pénz a zsebünkben, minden adott lett volna arra, hogy te meg én újra megpróbáljuk együtt azt, amihez az egyetemen nem voltunk elég érettek – gondoltam. Mégis szorított a torkom: hú, bassza meg, felnőttünk, már mindennek komoly tétje van…
Miközben a távoli, tenyérben elférő kilátás(aink)ba révedtünk, a fejemben zakatolt a pár évvel korábbi mondatod:

“Nem illünk össze, de közöttünk mindig is volt, van és lesz kémia, csak tudnunk kell kezelni.”

 Nem vagyok orvos vagy ellenőr, hogy ezt kezelni tudjam – gondoltam.

A Normafán is úgy sejlett, hogy ez nem embernek való. Ott álltunk a körülöttünk rajzó párok hangos smárjainak kereszttüzében, vakargattam a fejem, és egy belső kérdéssel lerendeztem: mi mik vagyunk egymásnak most, hogy a kémia még tart, de közben van egy stabil nőd, akivel papíron… Tébláboltunk a szakadék szélén, ahova felvittél, hogy ott legyünk tét nélkül, miközben van barátnőd, aki pedig igen komoly. Gyerektervezés – kérdeztem. Ajj, ne is mond, rajta vagyunk az ügyön – válaszoltad gépiesen. Szóval, ez nálatok egy ügy – töprengtem.
A város tetején nem tudtam eldönteni, hogy a jövőd a barátnőddel a kisebb, a radírozható, vagy én gondolom túl magam az életedben, vagy midben.
Furcsa volt téged látni a képzelt apa szerepében.

Egyszerre voltál magabiztos, és az, akit az egyetemen megismertem: beképzelt, ingatag, mégis vonzó figura.

Á, de hagyjuk ezt most – vágtad rá gyorsan a hegytetőn. A Strand Fesztiválra lemegyünk ketten – kérdezted. Mit meg nem adtam volna, ha hirtelen kritikus apám bújt volna belém, aki vasvillával küldi el a körülöttem rajzó suhancokat a büdös francba, hogy az ő egyetlen lelkét már pedig senki nem manipulálhatja. Ehelyett balgán suttogtam: persze, menjünk, tök jó lesz… Elvégre nem az én fejem kötik be hamarosan szaros pelenkákkal – gondoltam. A gyerekvállalás az új holtomiglan, holtodiglan – bizonygattad. Közben legurultunk a hegyről, hazavittél. Kiszálltam a kocsidból, és éreztem, kicsit ugyan meg akartál kapni, de annyira nem, hogy holnap magyarázkodni kelljen. Nekem meg pont annyira fájt, mint amennyire könnyűnek éreztem magam: az én lelkem szabaddá vált, történetünk olyan kicsinyre töpörödött, hogy már a tenyeremben is elfért. Akkoriban persze nagyon kellettél, talán ezen az estén is, de nem mindenáron.

Elbocsátó vasárnapi üzenet

2016. 08. 07.

Sétált az utcán sok cuccal, az egyik szatyrában a tejszínhab összefolyhatott a sminkkészletével. Nem taxival ment, mert ki akarta tisztítani a fejét a gyaloglással. Magassarkú cipője kopogott a vasárnapi csöndben. Tempósan baktatott egyik piros lámpától a másikig.

Akkor itt most vége. Neked lesz a legjobb, utoljára találkoztunk, ÉRTED?!

– zakatolt fejében a mondat, amit a férfi pár perce mondott neki kicsit idegesen, mégis gépies természetességgel.

Lejárta a lábát, ezért inkább felugrott a buszra. Felmutatta az első ajtón az érvényes bérletét, mégis önmaga volt a lejártság, a férfi számára legalább is üzemen kívülivé lett. Persze régen le kellett volna zárniuk ezt. (A mit is?) Ez mindig nehéz, nincs rá tökéletes alkalom, főleg, hogy viszonyukban semmi sem volt a nevén nevezve. Meg hát sokáig reménykedett benne, hogy hátha alakul a MI.

Hirtelen a férfi kislányán agyalt, akinek ma ünnepelték hármasban az ötödik születésnapját. Hogy szerette őt a kis szőke lányka. Persze a pici mamája is tudott RÓLA, személye súlytalan volt az anyuka szemszögéből, ők már régen elváltak. Inkább csak örült, hogy a papa végre talált egy rendes nőt.
Magassarkús barátnőnk is pont öt éves volt, amikor a szülei különváltak. A papa és mami válás utáni nagy szerelmeit akkoriban empatikus módon jobban megszerette, mint maguk a szülők. Egy-egy szakításukkor néha úgy érzete, mintha belőle is kitépnének egy darabot. A tanár nénik nem értették, hogy ez a kislány rajzórán – a Rajzold le a családod feladatnál – miért készített komoly felnőtt képregényeket. Amikor például az apjának nem volt csaja, és a kutyatenyésztésbe bolondult bele, a lányka egy óriási kutyacsaládot készített. Apján kívül a rokonait a kép sarkába súvasztotta be, persze csak egészen kicsi méretben. Ez a nagy-kis NŐ most ült a buszon, és a választottja csemetéjén gondolkozott. Már nem az apukát hiányolta, hanem a saját gyerekkora játszódott le előtte. Látott maga előtt egy nagylányt, aki örökké kicsi marad, mert megakadt a lemez úgy öt éves kora körül. Mind e közben

úgy húztak el mellette az évek, mint a vasárnapi utolsó buszon a megállók

A sofőr néhányat ki is hagyott. Nyomtalanul tűnt a ködbe a kamaszkora, ami maga volt a nagybetűs módosult tudatállapot, az egyetemi éveiből valami derengett. ÉS máris harminc lett. Egy olyan felnőtt, aki képtelen leszállni az időbuszról (az nem lehet, hogy már ennyi). Aztán vállat rántott – fejében az elbocsájtó üzenet –, tovább kell lepni: már nem öt éves kislány, aki még mindig a papáját keresi.

Összegyűltek a hangyák

2015. 08. 05

A hangyák egy jól szervezett államban élnek. Rendszerük nagyon hasonlít az emberi társadalmakéra. Vannak benne sterilek, ők a dolgozók. Nélkülük nem működne semmi. Vannak termékeny hímek, ők a herék és nőstények, ők pedig a királynők. Mindaddig harmonikusan működik a rendszer, amíg nem lép a képbe a szerelem. Ekkor minden rend

                                                                     felbomlik.

Úgy alakult, hogy bennünk és körülöttünk is elkezdtek működni ezek a hangyák. Eleinte csak távolról láttuk őket

  rajzani, háborúzni a Földön.

Az első kézfogasunk alatt egy méterrel. Aztán nagyokat nevettünk, amikor a nyakunkat csiklandozták, amikor először megcsókoltuk egymást. A második találkozón a fagyid tölcsérjét megnyalva egy hangyát is lenyelhettél, mert furcsán mosolyogtál. Aztán megjelentek a ruhámon, amit levettél rólam. Aztán bemásztak az ágyunkba. Szépen lassan az agyunkba is. A közös hitelre vett házunk kapuján is bejöttek. Ott már nem csak egy hangya, hanem egy egész boly jelent meg. Több millióan is lehetnek egy bolyban. Itt is lettek. Éldegéltek először csak a kertben. Néha a nyitva felejtett ajtón bejött pár száz, majd ezer.

Nem tűntek fel, mert harmóniában éltek velünk, bennünk. A koszos cipőddel behozott bolyok sem zavartak. Aztán egyszer csak túl sokan lettek. Hirtelen minden a visszájára fordult. A kézfogás, talán az egy méter sem annyi. Talán nem is egy hangya volt a ruhámon, hanem egy mérges kígyó, a hitel, a nyitva hagyott ajtó. A földre dobált zoknijaid, a poharakra száradt rúzsfoltjaim, a nem alul kinyomott fogkrém. A mindenki elfelejtette megetetni a macskát és nem értjük, miért nyávog. A félig megrágott, hűtőben felejtett almáim. Az  álmatlan éjszakáid. A tévé előtt elalvásaid. A hajszálaim a lefolyóban. A ritkuló fürdéseiddel fordított arányosságban növekvő kilóim száma. Az eltűnéseidet kompenzáló pezsgős, bélszínes, felszínes közös évfordulóink. A túlóráim, hogy ne

lássam a hangyáinkat.


Először csak egyre gyakrabban olvastál a vécén, majd szépen lassan könyvekkel és telefonnal végérvényesen beköltöztél a mellékhelyiségbe. A hangyák csak gyűltek. Úgy váltunk a hangya-háborúk részeseivé, hogy észre sem vettük, hogy mi történik velünk. A macska hamis szólamú nyávogása néha megtörte a csendet, de szépen lassan beleszoktunk. Benne is tomboltak a hangyák.

Tudod drágám, gyűlnek, mondtad. Meg olyat is mondtál, hogy mostanra túl sok gyűlt össze. A hangyáink meséje persze nem ezzel kezdődik. Van eleje, közepe és vége. Az elejét nehéz meghatározni, ahogy a végét is. Mert ki tudja, hogy mi voltunk-e előbb vagy a hangyák. Ahogy azt sem, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a szakító ok. Mindenesetre a hangyák egyszer csak működésbe léptek.

De azért dolgozók próbáltunk maradni. Sterilek. Egy kapcsolat dolgozói. De az egyre gyakoribb eltűnésied a telefonnal a vécén arra utaltak, hogy here lettél. Kiléptél a kettőnk rendszeréből. És suttyomban válaszolgattál a királynők esemeseire, akiket magamnál szebbnek és fiatalabbnak gondoltam. És a rend felborult. Féltem, ha én is kilépek, a maradékot is elvesztjük. Bár ne féltem volna. Így borult minden csak igazán. Még sokáig vesztegeltünk a hangyaboly tetején, mert a fene se gondolta volna az elején, hogy egyszer csak tényleg túl sok hangya gyűlik össze.

                                                  Leszakadt a híd, mondtad.

Milyen híd, kérdeztem. A mechanika rezgéstana ez, válaszoltad. Nem értettem. A rezgések hullámtermészetűek és a rezgések száma pusztító erőkre képes. Ha a híd két oldaláról milliószámra indulnak el egyszerre a hangyák, akkor egyszer csak a legerősebb híd is leomolhat.

Ideje visszaaludni

2016. 03. 14.

Arra riadt fel, hogy szorít a torka, biztos, hogy még van pár órája az ébresztő csörgéséig. Ahogy lenyomta a képernyőt, öt óra három percet mutatott a telefon kijelzője – két órája volt még a kelésig. A visszaalvás könnyűnek tűnt pár percigmajd ahogy eltöprengve újra megnézte a telefonját – és az már öt óra harmincnégyet mutatott -, rádöbbent, visszaalvását tudatosan meg kell szerveznie anélkül, hogy túlságosan éberré válna. Kiszellőztetett, ivott egy pohár vizet, és háton fekve azon töprengett, hogy miként tudna azonnal elaludni. Számba vette a lehetőségeket. A legutóbbi ilyen esetben alkalmazott

szexuális merengés

például annyira feltüzelte, hogy garantált volt az ébrenlét. Nyelvével végig tapogatta fogait, és nyomasztóan érzékelte, hogy legalább két lyukas foga van. A szíve hangosan dobogott, öt óra negyvenhat volt már. A legpóriasabb ötlete támadt, életében először

bárányokat fog számolni, hátha…

Százig nem is volt gond, néha felriadt arra, hogy félreszámol, de  lassan kezdett megnyugodni, de százharmincháromnál már a Tanácsköztársaság napjaira asszociált, százhatvannál elpuskázott matek érettségijén kezdett bosszankodni.

Majd örömtelien kezdett zuhanni az álom felé

 Egyből visszacsöppent gyerekkori emlékeibe, vidéken találta magát, ahol a birka megunta újszülött bárányát, ezért a jószágot bevitték a házba, hogy megerősödjön. A macska méretű kis jószág friss patáin kopogva rohangált fel-alá a lakásban egy vasárnap délután, míg bárányszámolónk Gárdonyi Géza Isten rabjairól írta lázasan olvasónaplójának utolsó fejezetét.

 Újra felriadt lelkiismeret-furdalástól fuldokolva

Ma vajon képes lenne ilyen precíz munkára, töprengett. Egyáltalán mikor olvasott végig egy regényt. Pörgött az idő, már hat húszat mutatott az óra. Újra próbálta felvenni a fonalat: a bárányok ott bégettek a feje körül. Igyekezte vizualizálni, most akkor egyre több bárány lesz, vagy mindig csak a valahányadik. Ismét vidéki élmények lepték el. A kitaszított újszülött bárányon agonizált. Miért van az, hogy az anya az egyiket elfogadja, a másikat nem.

Mind Isten rabja

A bárányszámolgatás ritmusába hirtelen  elkezdett huhogni egy ijedt, rekedtes hangú bagoly. Dalának tizedik strófájánál egy öblös kutya is becsatlakozott. Az előző kéménysepréskor a mókusokat kilakoltatták, így a kéttagúra zsugorodott szabadtéri zenekar végül álomba ringatta őt. Mélyen végig aludta a maradék három percet a telefonos ébresztőóra, Ideje felkelni című szövegére.

 

 

© 2021 Liliárium. All rights reserved.

Theme by Anders Norén.